Folytatom a Biblia tejtermékeiről szóló bejegyzéseket. Most bemutatom a történet földrajzi kereteit és a főszereplőket. A könyvet itt tudod a nevedre venni. Ha többet szeretnél olvasni akkor itt a Sajtkorszakkal együtt juthatsz hozzá.

A helyszín és a főszereplők

A három nagy kontinens – Európa, Ázsia, Afrika – metszéspontjánál találkoznak történetünk főszereplői, előbb a Homo sapiens, a bezoárkecske, a vadjuh, majd egy kicsit később az őstulok is. A kutyává lett farkas és a vaddisznó is része a csapatnak, de ők nem a tejüket adják a közösbe. Érdekes tény viszont, hogy a kutyával való több évtízezredes együttműködés vezethetett ahhoz, hogy történetünk kezdetén sikeresen mehetett végbe a háziasítás.¹ Évezredekkel később a teve (azaz az egypúpú dromedár és a kétpúpú baktrián), a bivaly, Ázsia nagy pusztáin a ló, keleten a jak, Dél-Kelet-Ázsiában pedig a vízibivaly csatlakozik a tejet adó társasághoz.

Egyiptom művelhető földjeitől és a Szentföldtől a mai Szírián, Dél-Anatólián keresztül a nyugat-iráni Zagrosz-hegységig húzódó, Mezopotámiát körülölelő övezet lesz a Termékeny félholdnak nevezett terület, ahol a Teremtő kegyelméből vagy a vak véletlenek összjátékából elkezdődik a háziasítás és a letelepedés folyamata.

A mai Izrael és környéke már több tízezer éve óta fontos helyszín a Homo sapiens életében. Az Afrika, Ázsia és Európa metszéspontjánál elterülő vidéket az ember és a – mára már kihalt – rokonai igen korán birtokba vették. Több hullámban haladtak át a területen 120-60 000 évvel ezelőtti időkig, hogy lassan benépesítsék Eurázsiát, Ausztráliát, majd később a két Amerikát.

Történetünk idején az őslakosnak tekinthető, többnyire sémi eredetű kánaánita törzsek, városállamok, illetve maradványaik (jebuzeusok, hivviek, amoriták, girgazeusok, stb.) mellett a filiszteusokkal körülbelül egyidőben a területre érkező zsidóság élt a területen. A zsidók eleinte még teljesen nomád életmódot folytattak. A Mezopotámiából érkező Ábrahám például sosem épített magának szilárd hajlékot, mint a föld lakosai, hanem élete végéig sátorban lakott.

Josephus Flavius zsidó-római történetíró jóval később élt, és írta A zsidó háború című művét, de ő is dicsérte a vidéket, ahol a tehenek több tejet adnak, mint máshol:

“Samaritis Judaea és Galilea között terül el. Ginaia falunál kezdődik a nagy síkságon, s egészen Akrabatta toparchiáig terjed. Természeti jellege éppen olyan, mint Judaeáé; tudniillik mind a kettőben sok a hegy és a síkság, mindkettő könnyen megművelhető, termékeny, teli van fákkal, s rengeteg a vad és nemes gyümölcs. Természetes vízhálózata szegényes, de annál több az eső. Folyói mind édesvízűek, és legelői oly kövérek, hogy a jószág jóval több tejet ad itt, mint máshol. Értékének és termékenységének legjobb bizonyítéka, hogy mindkét tartományban rendkívül sűrű a népesség.”

El nem hanyagolható résztvevők a tejtermékek. A tejfeldolgozás tulajdonképpen a tej tartósításának a módja. Ehhez olyan körülményeket kell biztosítsunk, hogy a tej amúgy romlandó összetevői hosszabb távon is fogyaszthatók maradjanak. Fontos elem a tejben található víz mennyiségének csökkentése és olyan, savas kémhatás elérése és fenntartása, amely rövidebb-hosszabb ideig távol tartja a sajtok és fogyasztóik számára káros parányokat. Ezt az állapotot savanyítással, fermentálással lehet elérni. A tartósítás fontos eleme még a só, amelyet ezen a területen a Holt-tenger partjairól gyűjtöttek, szinte mint a kavicsokat.

A tej természetesen nem csak úgy folyik a sziklában fakasztott forrásból. A fent említett kérődzők szolgáltatták a tejet már a pátriárkák korában is, s nem jókedvükből. A háziasítás kezdetei idejében többféle, ma már bizarrnak tűnő praktikát kellett bevetnie a tejre szomjazó embernek, hogy ne csak a növendék állatoknak jusson tej, hanem neki is.

Bár egy pásztornép számára fontosak a tejtermékek, azt tudnunk kell, hogy csak az év egy bizonyos szakaszában voltak elérhetők frissen. Ezt az időszakot laktációs időnek hívjuk, amely tavasztól őszig tartott, követve az állatok természetes szaporodási ciklusát. Az, hogy manapság az év bármely szakában van például tehéntej, a több ezer éves háziasítás, szelektálás eredménye. A kecskék és a juhok viszont ma sem hajlandók a laktációs időszakon kívül tejet adni, csak hormonkezelés hatására.