„Tej folyik a halmokról”

„Tej folyik a halmokról”

Blog

Jóel 3:18: Azon a napon majd must csorog a hegyekről, tej (H2461) folyik a halmokról. Júda minden patakjában bőven folyik a víz, forrás fakad az Úr házából, és megöntözi a Sittím-völgyet.

Jóel próféta működésének korát a kutatók az i.e. IX-V. század közé teszik. A Bibliában ki lehet mutatni, mely részek köthetők az északi zsidó államhoz, Izraelhez, s melyek a délihez, Júdához. Jóel júdai születésű. A legvalószínűbb, hogy az asszír invázió környékén szerezte élettapasztalatait. Neve a YHWH és az El nevekből tevődik össze, mindkettő ‘isten’ értelmű, így a neve annyit tesz: “YHWH az Isten”.

Könyvében természeti és ember okozta csapásokat ír le. Vágyai netovábbja a fenti vers. Jellemző, hogy a bor és a vízbőség mellett a tejet említi még, mint a bőség jelképét. A héber ‘halab’, azaz ‘tej’ szó gyökének jelentése is a kövérséggel, zsírossággal függ össze.

De milyen szerepe is volt a tejtermékeknek a zsidó mindennapokban? A férfiak az állatokat legeltették, míg a fejés és a tejtermékek készítése a nők dolga volt. A tejtermékek alapélelmiszernek számítottak, de elérhetőségük szezonális volt. A tejet főleg feldolgozva fogyasztották aludttej, jogurt (mindkettőt szárított kivitelben is), vaj és valamilyen sajt formájában. Ritkábban itták étkezéskor is. Az elsődleges tejadó állat a kecske volt, de a Biblia említi a juhtejet és a tehéntejet (ünőtej, H8194, söfot). A tartósítás egyik módja az volt, amikor vagy tört gabonával vagy liszttel keverték a tejet, vagy a jogurtot, majd kis darabokban szárították. Ha csak simán tejjel keverték, az egész folyós tésztát még hagyták erjedni, majd utána szárították. A szárított tészta darabkákat aztán vízben, vagy tejben megfőzték zöldséggel, mert ahogy a következő fejezetben olvasható, a tejest a húsossal nem keveri a zsidó ember. A földművelésre kevésbé alkalmas területeken a tejtermelés és fogyasztás felértékelődik, mivel a kérődző állat az egyetlen, amelyik az ember számára felvehetővé tudja tenni a magas cellulóztartalmú növények tápanyagait.

A Szodoma és gomolya című könyvet megrendelheted személyes átvétellel ITT.

Ha a Sajtkorszakkal együtt kéred, akkor IDE kattints.

Házhoz szállítva ITT érheted el.

Sajtkorszakkal együtt pedig ITT.