1Móz 18:8 Azután vett vajat (H2529), tejet (H2461), meg vette a borjút, amelyet elkészíttetett, és eléjük tette. Ő maga pedig ott állt mellettük a fa alatt, amíg ettek.
Ebben a versben Ábrahám magát az Urat és kísérőit látja vendégül. A történet eleje így indul:
1 Megjelenék pedig ő néki az Úr a Mamré tölgyesében, és ő ül vala a sátor ajtajában, a hő napon.
2 És felemelé az ő szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll ő előtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát.
3 És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te előtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat.
4 Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dőljetek le a fa alatt.
5 Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erősítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, amint szólál.
6 És besiete Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát.
7 A baromhoz is elfuta Ábrahám, és hoza egy gyenge kövér borjút, és adá a szolgának, az pedig siete azt elkészíteni.
8 És vőn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala, és eléjök tevé: és ő mellettök áll vala a fa alatt, azok pedig evének.
Ha nem vagy hívő, akkor is több érdekes dolog tűnhet fel a szövegben. Elsőként például a világon még sok helyen élő kötelező vendégbarátság szokása. Ha jó szándékú idegen vetődött a házhoz, vagy esetünkben a sátorhoz (hiszen Ábrahám egész életében sátorlakó maradt), minden kérdés nélkül megvendégelik, ellátják minden jóval.
A másik, nem egyértelmű érdekesség, hogy Ábrahám tejet kínál a vendégeinek. A nyers tej fogyasztása nem volt egyszerű a kezdeti időben. Arra már a falu varázslójának a segítsége nélkül is rájöhettek hamar, hogy a nyers tej bizonyos nem kívánt folyamatokat indít el az ember emésztőrendszerében. Természetesen nem tudhatták még akkor, hogy a tejcukor, a laktóz áll az esemény hátterében.
Laktózzal minden emlős találkozik. Azaz majdnem minden emlős. Az északi medvefóka (Callorhinus ursinus) és a Derby-kenguru (Notamcropus eugenii) például nem és, egyes bálna- és medvefajok is keveset termelnek, de ez nem tartozik szorosan a témához. A tejtermelés szempontjából fontos állatok teje mind tartalmaz laktózt. Beleértve minket, embereket is. Minden emlős (az említettek kivételével) csecsemő, illetve kölyök korában rendelkezik a laktóz emésztésének a képességével. A szoptatás befejezése után ez a képesség rohamosan csökken. A képességet a laktáz nevű enzim megléte és termelődése jelenti, amely a vékonybél bolyhainak a kefeszegélyében található és tejivás esetén kezelésbe veszi a galaktózból és glükózból álló laktózt, s a folyamat során alkotóelemeire bontja, amelyek már külön-külön remekül fel tudnak szívódni. Ha a laktóz bontás nélkül jut a vékonybélbe, ott a számunkra előnytelen baktériumok tápláléka lesz, ráadásul még vizet is vesz fel. Ez a kombináció egy kiadós hasmenést jelent annak, aki erre érzékeny.
Normál esetben a felnőtt emlősök nem tudják emészteni a nyers tejet. A tej feldolgozása ezért is terjedhetett el olyan gyorsan az emberek között. A fermentált tejtermékekben élő tejsavbaktériumok a tejcukrot tejsavvá alakítják át, így emészthetővé válik azok számára, akik nem tudják feldolgozni a nyers tejet.
Miért van az mégis, hogy vannak olyan felnőttek, akik vidáman, minden következmény nélkül élvezhetik a finom tejet? Körülbelül 7500 évvel ezelőtt, pont itt a Kárpát-Medencében egy kisgyermek született olyan génekkel, amelyek még sosem voltak a világon. Ahogy felnőtt, kiderült, hogy képes emészteni a tejet nyersen is. Hogy ez tette-e vonzóvá ezt az embert, nem tudjuk, de az biztos, hogy Európa laktáz-perzisztenciával (felnőttkori laktáztermelő képesség) tőle származnak. A tejfogyasztás szelekciós nyomásának hatására Délnyugat-Ázsiában és Nyugat-Afrikában is kialakultak olyan génváltozatok, amelyek hordozói képesek a nyers tej emésztésre.
A jelenkori emberiség egyharmada azon génváltozatot hordozza, amely segíti a nyers tej feldolgozását, kétharmada viszont nem. Tehát a laktóz-intolerancia nem betegség, hanem bizonyos emberek tulajdonsága.
A Szodoma és gomolya című könyvet megrendelheted személyes átvétellel ITT.
Ha a Sajtkorszakkal együtt kéred, akkor IDE kattints.
Házhoz szállítva ITT érheted el.
Sajtkorszakkal együtt pedig ITT.