Bog butter, avagy a nép nyelvén a tőzegvaj.

Már maga a tőzegvaj kifejezés is furcsán hangzik számunkra. Tőzeggel kevésbé ellátott hazánkból nehéz elképzelni, hogy a két dolog bármilyen módon is összefügghet. Nem így gondolták a kelta atyafiak, akik között kimutathatóan legalább 3750 éve dívik e különös étek élvezete. Ha hozzávesszük még azt is, hogy egy régészeti jelenség kora nem azonos a dolog tényleges feltűnésével, elmondhatjuk, hogy az egyiptomi piramisok építése idejében már simán hódolhattak eme szokásnak a Brit-szigetek lakói. E furcsa leleteket már a XVII. század, az intenzív tőzegkitermelés kezdete óta dokumentálják folyamatosan. Eddig több, mint 270 tőzegvajat találtak az Ír szigeten és Skóciában.

De mi is ez a fura dolog? A mocsaras helyeken élő emberek már évtízezredekkel előttünk megtapasztalhatták, hogy a tőzegláp sokáig hihetetlen épségben megőrzi a szervesanyagokat. Egyes emberek szó szerint a saját bőrükön tapasztalhatták a savas, hideg, oxigénszegény környezet tartósító hatását baleset, vagy közvetlen erőszak következményeként. Igaz, ők személyesen nem számolhattak be élményeikről, de túlélő társaik és utódaik láthatták rajtuk, hogyan konzervál a láp közege. E tudásra alapozva hűtés és tartósítás céljából tehettek különböző, erre alkalmas élelmiszereket a láp hideg vizébe. A vaj és más zsiradékok különösen jól bírják a láp biztosította körülményeket.

A tőzegvaj készítése rém egyszerű, ám fel nem cserélhető mozzanatokból áll. A vaj elkészülte után valamilyen tárolóba tesszük. Ez lehet cserép, fabödön, vászon, vagy bőr. A kiválasztott tartóba a 15-20 dekás daraboktól az akár 20-25 kilósokig is tehetünk vajat. A legnagyobb felfedezett darab egy bő ötvenkilós lelet volt. Ha a vaj a tartójában ül, elkezdhetjük keresni a megfelelő rejtekhelyet számára. Mivel tőzegvajat már 4-7 méter tőzeg alatt is találtak, feltételezhető, hogy úgynevezett lápi kutakba, az áramló víz kivájta mély aknákba helyezték őket, ahol az évszázadok alatt betemetődtek. S most jön a legfontosabb mozzanat: sokáig nem szabad visszamenni érte! Lehetőleg soha. A legjobb tőzegvaj-készítők egészen életük végéig kibírják ezt, sőt azután sem hajtja őket a vágy, hogy megszemléljék alkotásukat a brit és ír régészek nagy örömére.

A tartósítás eme formája olyannyira sikeres, hogy az előkerült több ezer éves tőzegvajak többsége mindenféle káros következmény nélkül fogyasztható. Az állaguk az idők során a sajthoz lett hasonló és hamisíthatatlan avas tejtermék szagot árasztanak. Akik vették a bátorságot, hogy megkóstolják, arról számoltak be, hogy animális, mohás, csípős, szalámis ízvilágot tapasztaltak.

Aki élőben szeretne tőzegvajat látni, a dublini Ír Nemzeti Múzeumban és az Edinburgh-i Skót Nemzeti Múzeumban megteheti személyesen is. A cork-i The Butter Museum pedig az Írországi vajkészítés történetébe vezeti be az arra járókat.

A Szodoma és gomolya című könyvet megrendelheted személyes átvétellel ITT.

Ha a Sajtkorszakkal együtt kéred, akkor IDE kattints.

Házhoz szállítva ITT érheted el.

Sajtkorszakkal együtt pedig ITT.